2010. december 24., péntek

MIÓTA VAGY NEKEM ÉDES KISLÁNYOM, S ÉN NEKED, A MAGÁNYT MÁR NEM ISMERJÜK.TE VAGY ÉLETEM LEGNAGYOBB BÜSZKESÉGE.!!!!!!!!!!!!REMÉLEM ÉN IS NEKED!!!!!!!!!

2010. december 22., szerda

Melegfronti hatások

Na egész nap nyügös volt akis Cunink erre a melegfrontra, na de az étvágya az aztán nem semmi..a wc-be pisilt ma 3-szor s, egyszer persze becsurrant...kezdetét vette a hisztis, és a Nem korszak..apát teljesen kiakasztotta a boltban, de ügyesen kezeltük a helyzetet..már csak 2 nap és szenteste, de jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2010. december 21., kedd

Belvárosi forgatag és ajándékvásárlás

vasárnap délután egyszerüen nem akart aludni a kis Monco, igy Apáva gondoltunk elnézünk a forgatagba...de milyen jól is tettük, csak ugye a hideg elöl bementünk a müllerbe, ahol ajándékokat vettünk közvetlen szeretteinknek.Nórink élvezte nagyon, csak ugy szaladt a bevásárlókocsival, aztán elmentünk a tescoba is, s ott folytattuk a vásárlást...klasssz volt nagyon, elfáradtunk kegyetlenül, de ennek ellenére , bár sokszor elmondogatta, anya elfáradtam, fél tiz volt mire bealudt a karjaimban.Jól birja az életet, imád jönni-menni.Ma pedig 10-töl fél kettöig a város másik végén lófráltunk még ajándékok után, de már apa nélkül, közben beugrottunk mamához és Zsókához egy kicsikét.Itt is feltalálta magát, olyannyira elfáradt, hogy visszafelé a karjaimban bealudt, igy aztán féluttól hazáig cipeltem a 12.4 kg-ét.Odafelé a buszozás ismét elragadtatta, még énekelt is a népségnek, produkálta magát...Rendkivül közvetlen és barátságos, amiböl remélem azért kicsit ahogyan nö visszábbvesz.Már én is megvettem a két Kincsemnek a karácsonyi ajándékokat, remélem tetszeni is fog nekik, de nagyon!!!A Mikulásnap is jól sikerült, még édesapám is eljött...mindkét családtagjaink részéröl eljöttek, csak a keresztkisfiamék hiányoztak, de ugye olyan messziröl ez érthetö..de Karácsonykor együtt ünnepelünk, ugy lesz, hogy 24-én egész nap itthon leszünk, 1 nap pusztai mamáékhoz, és a kersztlányomékhoz megyünk, második nap, szölösi mamáékhoz, és a kersztkisfiamékhoz..hétfön pedig Szilviék jönnek...de az esti órákban hazatérünk mindkét nap, ugyhogy betörök ne is gondolkodjatok bennünk...!!hahha!!!

Karácsonyra készülünk mi is...

Már Nórink is izgatottan várj a Karácsonyt, gyakran kérdezi, mikor jön már Jézuszka??Jajjj, olyan édes, imádom!!!S ö is engem, ma vagy 3-szor mondta, ANYA SZERETLEK!!!!Nincs ennél szebb dolog!!Ahogyan besél, magyaráz, szorgoskodik, ahogyan biztat, ahogyan elszomorodik, igazi kis tüneény, aki már most megtanulta, h ha rosszat teszünk, azért büntetés jár, ha jót, akkor hatalmas dicséret!!!

sok naplót olvastam mostanság, s valóban sokan még azt sem tapasztalhatják meg milyen is egy igazi saját kuckóban Karácsonyozni a párunkkal, a gyermekünkkel...mi már 3-szor tesszük ezt, hiszen már a pocakomban is jelezte ez valami különleges nap...csak ugy ettem hatpofára a rántott sajtot, és a vaniliás sütit..a lelkem legrejtett zugában persze vannak sötét, fájó pontok, melyek ilyenkor azért eszembe jutnak, de ezt bearanyozza az anyai szeretet!!!

2010. december 1., szerda

Szia Életem Kincse!!!

Mérhetetlenül készülünk már a Mikulásnapra és a Karácsonyra..a lakás már fényekben uszik, telis-tele szalagokkal, s ami szintén nagy öröm, h kész a panelfelujitásunk...gyöynyörüvé lettünk...most esett épp a hó,igy készülünk le sétálni...Tul vagyunk az elsö igazi náthán, igy mivel pénteken apa szabin lezs, igy 3-an fogunk csavizni a városban..jajj, már ugy várjuk:::D

2010. november 26., péntek

Szia Szépséges Kislányom!!!

nagyon sokat nöttél és hiztál, jót tett neked a Vitacolan...Végre megérkezett az igazi télies idö, igy már nem vagy nyafis, élvezed a babakocsis kiruccanásokat, mert ugye feszt uton vagyunk, hol a boltba, hol a pékségbe, hol a turiba, hol Juditéknál, hol Éviéknél, hol mamázunk.szépen beszélgetsz, rendkivül jószivü vagy, s imádsz meseolvasást hallgatni..minden szereplö nevét tudod, el is játszod egy egy mese részletét.este csak hárman aludhatunk el, nem hiányozhat senki a Barátok közt elöl...imádsz táncolni az x-faktorra, s a kedvenc mese scoobedu.

2010. november 12., péntek

Halihó!!!

Jól vagyunk, de kicsit szenvedünk ettöl a nem normális tavaszias idötöl, de semmi komoly betegség szerencsére, bevált ez a lándzsás utifü...Elkezdtél rosszalkodni kislányom, igy estére már a hajam az égnek állt tegnap is, s 9-nél ismét nem alszol el hamarabb...sokat mászkálunk a városban, fözünk-mosunk-takaritunk...élvezzük az együttlétet ameddig tehetjük..Puszika!!Imádunk apával!!

2010. november 6., szombat

Holnapi nap

Holnap egész délelött mesét nézünk, délután pedig sétálunk, vagy játszótérre megyünk, persze ha nem fuj a szél nagyon...olyan jó, h vagy nekünk, épp most mondtuk egyszerre apával..már a karácsonyi ajándékot nézzük neked, és Alexnak, és Ágikának...

Apa is ól van, hizott ám sokat, ugyhogy mostmár tényleg diétáznia kell, én pedig csak fogyok-és fogyok, jobban érzem igy magam,a sok szomszédasszonyok, csak azt kérdezik, hogyan csinálom..egyszerü a válasz, egész nap csak utánnad rohanok, és persze idegesit ez a melokeresés,s a lakáshitel átütemeztetése, ugyanis ugy gondoljuk, h jobb fél évre jóval kevesebbet fizetni, mert a gyes és Kareszom fizuja nem fedezi a kiadásokat...aztán majd ha mindkettönknek lesz jobb fizuja jó munkahelyen, akkor majd fizetünk többet, jobba nagyobb bajt megelözni..ez van, a válság az oka mindennek..

Egyre inkább vágyom már egy kis kirándulásra, jövöhéten lemegyünk valahová..remélem az idö is kedvez ennek a tervünknek..te tuti ennek nagyon örülni fogsz,, s akkor ismét hajtogathatjuk a ruhákat..a hatalmas szekrényben..de ügyi vagy, mert ha valamit szétrámosz, azért össze is szeded..a fogaid szépek, csak kicsit foltosak..majd rákérdezek a orvostól..amugy 12, 6 kg vagy, és igazi kis óriásbaba, 23-as cipömérettel, de már ez is kicsi...apja lány a vagy ebben, s a válogatósságban is, ma nem ette meg a halat sem, de vagányságod is az apudé..ahogyan tudsz kedveskedni az elképesztö..utálod az ugatós falusi és városi kutyákat, de nagyon, a macskákat elfogadod..imádsz motorozni, és babkocsit tologatni, öltözködni, ami már magadtól is megy..pontosan 1 hete már kialakult a türelmed, nem vágod rögtön magad földhöz, ha valami nem ugy van, ahogyan elképzeled...imádsz a babáiddal és Mackóval játszani, s az Éviéktöl kölcsönbekapott Sütifalós Bödön a
kevenced, ja és Daloskönyv..Jó éjt, puszkó..

Klassz napok..

Mióta irtam a naplódba, s elmeséltem neked drága kislányom, mondtad, anya netetzzünk, vagyis irjak..

ól vagyunk élvezzük ezt a furi idöjárást, ami nyügössé tesz néha, de nem vészes, csak a fogmanók, napi 2-3 széklet a megszokott.Ma délután itt voltak anyuék, persze papa nemtudott jönni, de telón beszéltél vele, s Margoka, és Ágica kerid..mig én vacsit készitettem, addig apa és Ági elmentek a tescoba bevásárolni, mamád pedig téged szórakoztatott, de nélkülem nem ment engem is hivott játszani, s mivel igy nem haladt volna a fözés, igy végül megértetted, de pusziért mindig jöttél...mikor apa mondta, h megy el,akkor sirni kezdtél, h ne menjen...de utánna mam az ajándékával már feledtette is a bánatodat.Evés..hm..ma semmi fött kaját nem fogadtól el, csak babapiskótát, és sok gyümilét, ja és persze a tejcsiböl lecsuszott 4 dl..

2010. november 5., péntek

Halihó Kislányom és Mindenki!!


Sajna nem tudok felrakni videókat, mert a laptopom kölcsönben volt Szilviéknél, s azóta nem lett ujra felrakva, de mihamarabb pótolom.Köszönjük jól vagyunk, tul vagyunk sok-sok át nem aludt éjszakán a fogzás miatt, enyhébb banális fertözések, nátha, rutin vérképen a kórházban, s emelett már junius óta aktivan melót is keresek, de ezidáig sajna nem sikerült egy munkáltatóval sem megegyezni...Igy ilyenkor hol Judit barátnöm, hol a hugom, hol anyósom, hol anyukám vigyázott rá.Elvan nálkülünk, de néhány óra mulva már nagyon momdja:anya gyejje már, hol vagy???

Beszéde korához képest nagyon fejlett, folyékonyan bezsélget, én már vele osztom meg a mindennapi örömeimet, bánataimat, és ez csodás érzés...Nincs szebb annál mikor 3-an ülük körbe már az étkezöasztalt, és ö is magától eszik, söt ha azt nem kér, akkor mondja mi az amit szeretne.A szobatisztasággal is haladunk, napközben már egy hete, hogy csak alváshoz adom rá a pelust, ami számára is óriási öröm, h nem e pellába, hanem a PÉCÉBE pisilünk...jajj, nagyon cuki!!!

Októberben keresztszülök lettünk, Alex lett a keresztkisfiunk..ÓÓÓÓ, hát hihetelen érzés ez is..kár, h csak ritkán fogunk talizni vele, hsizen messze lakunk egymástól...

Az elmult fél évben annyi csalódást, kudarcot éltem át apával, hogy az borzasztó, s ennek még most sincs vége..csak az vigasztal, h Nórim makkegészséges, és apa is ugy szeret, amilyen vagyok..a hétvégén végre ablakot moshatok, hiszen befejezödik végre a panelprogram...apa melózik még vasárnap is, a mamák és rokonok, barátnök nem jelezték, h jönnek, igy kitalálok valami programot kettönknek..Lego kiállitás..hm..ez biztos klassz lehet, megnézzük!!Puszika!!

2010. október 12., kedd

...................

Halihó!!!


Hu, de jó, h olvastok bennünket, aranyosak vagytok!!
Nórink is jól van, feszt produkálja magát, de egyre szófogadóbb, persze azért az erélyesebb hangra jobban hallgat.Élvezzük ezt a csodás napsütötte öszi napokat, sokat sétálgatunk, motorozunk, triciklizünk a városban délelöttönként, délután pedig a szomszédékkal vásárolgatunk, ügyet intézünk, játszunk hol náluk, hol nálunk.Ugy elvannak együtt, öröm nézni öket!!!Évi és Juditra is biztam már jópárszor, mikor állásinterjura kellett mennem, mert olyan szivesen elvállalták, jó érzés, h számithatok rájuk, s hogy Nórika is elmarad velük.Persze mindig aggódom, s sietek értefelé, olyan fura érzés ez, h másra kell, hagyni, nem az apukájára, hát neki menni kell dolgozni, mert kell a pénz a borzasztó sok lakáshitelre.

Rendkivül sokat változott Nórink, a kis husgombóc párhónaposból egy kész kis csaj lett, aki valamelyik nap ugy rám kiabált, mert ö akart beszélni, s azt mondta:ANYA CSENDDDD!!!!Halljátok, én csak néztem, h milyen kis magabiztos igy 20 hónaposan.

4-ig eltud számolni, nézi a mesét egy félóráig, a kádban ha együtt fürdünk nemcsak magát, de engem is lemos,aztán még annyi mindent tud...hogy az csak na..Néha érzem h kevés idöm jut rá, hiszen most föleg melót keresek, s igy pályázatirás, bölcsiintézés, apának felülvizsgálat volt, igy lehet elveszik a támogatását, igy megoldást kell keresnünk mindig van valami aggódnivaló,a multkor már a nagynéném azt mondta, h jóhogy bele nem bolondulsz..de nem, mert van kiért élni,küzdeni, érte, hiszen ö még semmit sem ért, semmiröl sem tehet...Ja, ismét 4 hónapja nincs menszeszem, igy meek jövöhéten nögyógyászatra, de már csak a kórházba, nem magánra..ez van.Inkább veszek belöle kajára valót abból a pénzböl, mert ugye 12 ezer egy vizsgálat itt..De ez a sok gond, azért jó arra, h megtanuljuk az élette, és felelösségteljes szülök legyünk!!!Én boldog vagyok itt Nyiregyen a belváros csücskében a kis 54 nm-en, mert a kicsaládom bárhová is megyek aggódva hazavár, s ez a lényeg!!!Apa is fogyott, és a ki szemüvegében olyan macsóssá vált, amikor fogja Nórit, árad belöle a hatalmas büszkeség, amit mond is, s ez olyan klassz érzés!!!

Na megyek...

2010. szeptember 17., péntek

Gyógyulgat

A héten mivel diétán volt a kiscsajosom, mert virus okozta hasmenésünk volt, igy ma volt az elsö nap,h jól evett, és nem volt bágyadt, aminek ugy örülök..Már Apa is gyógyulgat, de még szerdáig itthon lesz táppénzen.Jajj, hétfön ablakcsere, már alig várom, aztán kinagytakaritunk, s én már lélekben készülök a Karácsonyunkra..Már Nórika is érti majd, hogy disziteni fogjuk a fát stb..de amugy átlagos a hangulatunk, a magas devizahitel miatt aggódunk folyton, de végülis majd csak lesz valahogyan..én most csak azzal vagyok elfoglalva, h minél többet legyek Nórikával..én nem vágyom egyedül vásárolgatni, vagy barátnözni, mi egy huron pendülünk 3-an, együtt megyünk mindenhová..holnap mivel vacak az idö,s Nórika köhécsel!!csak én megyek a városba venni takarófáliát, s meglepem magam remélem egy sportruházattalis!!!s megyek a varrónöhöz is, mert fogytam 5 kg-t,igy nagyok a gatyáim!
Ma sütöttem fini rizskochot, Nóri 6 pofára ette, édes volt nagyon..egyre huncutabb, de mégis szófogadó, ha rosszat csinál, akkor az ajtó háta mögé a sarokba küldöm, s képzeljétek kemény 2 percig el is gondolkodik, majd egyszer csak feláll a gugolásból, s felém rohan, s azt mondja:SZERETLEK, s add egy cuppanós puszit!!!Imádom!!!!!!!

Szorgos

Sziasztok!!!!

Ti is hiányoztok nekünk, igy ha van idöm, akkor természetesen rakok fel képeket nektek a mi kis szorgos Nórinkról...mert az, egyfolytában intéz, takarit, rajzol, elpakolja a ruháit a szekrénybe, be nem áll a szája, egyfolytában 5 percenként puszikat osztogat, hatalmas cuppanósokat..de most náthás,folyik az óra, az étvágya is változó..
Velünk pedig apával az van, hogy most ö is beteg, táppénzen van,én pedig melót keresek, állásinterjukra járok feszt...szóval nem unatkozom..gyakran jönnek át a barátnömék Annával, s töle kapok sok jó tanácsot a gyerekkérdésben..s persze Judittól is, vele is voltam állás után...de még tájékozódom, van idöm azért még...
Végre igazi városi életet élek a kicsaládommal, én imádom, s Nóri is.Itt nem messze felujitották a játszóteret, ahol az anyukákkal gyakran talizunk igy, persze az apukák is jól elbeszélgetnek.Az melletünk lévö iskola udvara pedig hatalmas játszótérrel szintén nekünk kedvez, s ott ugye van zárt udvar is.Most panelfelujiás van, hétfön már cserélik az ablakokat!!!De jó lesz!!!!!Puszika Neketek Kisbaráteam!!!

2010. június 7., hétfő

...

Drága Kislányom és Kedves Olvasóim!!

Egyszer mindennek eljön az ideje, s számomra most annak jött el, hogy befejezzem ezt a blogbejegyzést, lezárjam ezt a naplót ÉDES VIRÁGSZÁLAM...
Jó volt leírni, büszkélkedni, hogy hogyan fejlődtél, növögettél ebben a világban, kikkel töltöttük az időt és hogyan, de mivel jön a pörgős nyár, s te is pörögsz majd velünk, nem lesz mindig időm mindig részletesen leírni, hogy kikkel milyen jól játszottál, s mivel akarok senkit esetleges figyelmetlenségemmel, fáradtságommal megbántani azzal, hogy azt a maga egészében tartalmasan leírjam, így nem folytatom....de ezúton köszönöm Nektek, hogy olvastatok bennünket, és hozzászólásaitokkal is elmondtátok véleményeiteket. Mégegyszer köszönöm,VIGYÁZZATOK MAGATOKRA!!!Puszi, Bereczkyné Antek Mónika

2010. június 5., szombat

sokat beszélsz, és kényeskedsz..

Rengeteg uj szóval gyarapodtál, köztük néni, cica, cici, száj, szem, papir, ojj, vagyis orr, bibi...stb...
Igymostmár a föbb testrészeidet elmutogatod, és a bibis kezedre, nagy puszit kérsz, hiszen ma a játszótéren voltunk, igy szedtél öszze két bibit a tenyeredre.nagyon édesen hintáztál, és mondod is hidaaa, palijtata!!!Ezen imádsz hintázni, a mamáék altál készitettel sajan még nem barátkoztál meg.A fogzás tegnap este nagyon beindult, de a DOLOGÉL hatott fél egykor, s bealudtál Cumi nélkül már ma 2 napja, ami igazából szándékos, anyáéknak eleg lett abból, hogy mindegyiket szétsrágtad, s igy balesetveszélyes, és hát ugye borsos márkás cumik voltak, melyek csak pár napig maradtak szépek...
Ma meglátogattak a nagynénédék, meliék, nagyon kishuncutkodtad velük magadat, este negyed tizig!!!!! lent voltunk, ugy formában voltál, és az idö is csodás volt.Ma összesen 4-szer öltöztettek fel, és mentünk le sétálni, játszani és persze, hogy a sárban tapizgálást is kipróbáltad...Van video, majd feltöltöm.

Nagyon élvezem kislányom a veled való beszélgetést, játszást, tanitást, de egy dolgot nem az evést, mert az valami katasztrófa, csak a májkrém, a szalámi, a sajt, megy igazán, most nem kell az alma, a narancs...nincs rostoslé, ,már régóta nincs pedig rostoslé, ami elvenné az étvágya, de a vizböl, mostmár 4-5 dl is elfogyottt naponta a héten..
Imádom, azt amilyen kis figyelmes vagy, tudod, ha belépünk a lakásba, akkor lehuzzuk a cipöt rögtön, s hogy a szennyest a szennyestartóba viszed, mostmár azonban a kakás pelust nem fogod, meg de elöre szólsz, hogy lesz kaka perceken belül.

Nagyon szertsz szeretni, aki közel áll hozzád, nagyon kifejezed számára öleléssel,és puszival,ha valaki sir..ja ezt is mondja!!! hogy mennyire is szereted...
Holnap is itthon leszünk, de a jövöhétvégén tuti megyünk Alexékhoz...jujj, már ugy várjuk!!!!!!!

Jééé, már féltizenkettö, még belenézek Leviék Mátéék naplójába, és fekszem le, mert holnap is kemény napnak nézünk elébe, ugyanis megrándult a jobb hüvelykujjam, igy ballal csinálok mindent, igy nehezebb lesz..

2010. június 4., péntek

Képek

A változékony idő hatásai



Na, tessék, tegnap egyszer sem ma éjszaka pedig 3-szor ébresztettél,mert fájt valószinüleg a pocid a sütötöktöl, és persze a fogzá is, és végül a korgó gyomor..hihetlen mennyit képes vagy enni Cunikám...Jó husban is vagy, én pedig fogytam kicsikét, hiszen elég birni a futamot veled, nem birsz két percig mehülni, még akkor sem ha eszel, akkor is körbejársz...
Imádsz a Szilvikééktöl kapott labdával játszani!!Van erröl is videó, csak tul sötétre sikerült majd holnap csinálok, s felrakom.
Képek, videók a hétröl:

2010. június 3., csütörtök

A mai reggelünk jól indult, mert éjszaka nem ébredtél fel, s háromnegyed hétig aludtunk...Reggeli után sütötökpüré péppel, mert mostanság igen sok kenyeret ettél, igy jobb kicsit bébiételt is enni reggelire, majd gyorsan átöltöztünk, és lementünk sétálni, dehát esö fogadott bennünket...esernyövel sétáltunk egy nagyot, találkoztunk Milánékkal, és Bleki kutyussal is, akiket nagy örömmel üdvözöltél...Andival beszélgettünk, mig én közben a Milánban gyönyörködtem, ugyanis nagyon szép, formás, és nyugodt baba, te pedig toltad a babakocsijukat.Majd feljöttünk, mert peluscsere volt aktuális, s hivott keresztanyukád Kecskemétröl.Te is beszélgettél neki, mi pedig megbeszéltük, hogy jövöhéten pénteken akkor megyünk a keresztkisfiunkat és öket meglátogatni...hu, én már ugy várom, h lássam öket!!!!
Aztán mamával is beszélgettél, olyan szépen tudod neki monani, hogy Mami. Majd te mig szunditottál egyet, én beraktam egy adag ruhát a mosógépbe és sütöttem egy szamócás-vaniliás-krémtúrós tortát, amit ebédre desszertként a pörkölt után nagy élvezettel elfogyasztottál. Azóta pedig csak huncutkodsz, és mosolyogsz, mint mindig, most épp azon agyalsz, h hogyan is lehetne a cipzárt a fogaddal a Barbies táskádról leszedni!De én ügyesebb voltam, ezt megelözve, elvettem. Amugy idönként óriásit visitassz, az inyed nagyon be van dagadva, még lilás, ugy sajnállak...
Tegnap egy órácskára mamát )persze a szölösit)kértem meg, hogy ha tudna, akkor ebédidöben eljöhetne unokázni, mert nekem nagyon kellene menni a postára...Igy az övé voltál ezidáig, s amikor ment vissza a melóba, annyira sirni kezdtél, miután bezáródott a liftajtó, hogy csak percek mulva tudtalak megnyugtatni...nagyon szereted a Mamát, és Papit is...!!!

Este pedig mig én vacsit készitettem, addig apával az állatneveket tanultátok, de még nem megy teljesen, egyszerüen csak az érdekel, hogy 20 km legyen a lábadban, mindig pörgésben vagy...most elraktam minden kirakós játékot, ugyanis attól tartok, hogy mire az értelmi szinted odaér, addigra széttöröd, mostanság majd mondókákat tanulunk, és s házimunkába vomlak majd be többet, mert ez nagyon érdekel, aminek nagyon örülök imádott kislányom.
A hétvégén apa melózik szombat délg, aztán végre a miénk, s remélem a jó idö is megjön végre.

2010. június 1., kedd

Szavakat mondassz és összekapcsolsz....

Ezeket mondod :::igazán tisztán, ::: jóóóó vaaaann, Annyuuuccii,PAPPA, MAMMA? MAMMIIII, APPPaaaa,Tejjcsiiii, SZZIA? KAAKKKAAAA, VÓÓÓÓVVÓÓÓ, SSSZZÉÉÉJJJJPPP,

PPAPA BRÜÜMM_BRÜÜÜM, ANNNyuuci tejcsi, Appa tátttáá!!!!!!!!

Az elsö igazi nagy pisilés

Mivel mostmár rendszeresn napjában többször rárakom a Wc-re igy ezt már ö is tudja, hogy reggel is kell pisilni, de már ugye elözöleg tele volt a pela...lehet álmában pisil??Hm..nemtudom..na mindegy..de ekkor semmi nem volt, na egy óra mulva mondtam, hogy menjünk pisilni..Már jött is utánam a szobából a Wc-e, gyorsan leöltöztettem,amit ö türelmesen várt, majd mihalyt ráraktam, már CSÖÖÖRGEDEZETT IS::Gondolhatod édeském, h mennyire örültem, hát még te...Aztán egy jó óra mulva már jött a kaka is, nagy hirtelenséggel, és büzzel, igy ez ismét a pelába ment..Reggel 6 óta , csak 11-kor aludt el, és csak utánozza minden szavam tettem, amit teszek...Cuki vagy nagyon, d néha nagyon fárasztó is, mert mostmár teljesen te akarod tisztába rakni saját magad, csak egyedül eszel mindegy mivel, hol villával a kedvenc!!hol a kanállak, hol a kezeddel...

2010. május 31., hétfő

A 2.gyermeknapodról

Fantasztikusan éreztük mindhárman magunkat mindkét mamáéknál.Nagyon sok szép ajándékot kaptál,és pénzt is kaptunk ám...

De ma már elmult az a nagyon jó kedv, hiszen esös idö volt, és ráadásul nagyon mozgásba lendültek a fogak. DE a wc-szükitöre ülés egyre rutinosabb, de a pisi hol a szönyegre csöppen,hol a lamináltra, s egyszer már sikerült a szabadban is, söt már kakilni is próbáltál, de végül csak pukika lett...de olyannira élvezed ezt a szobatisztaságra nevelést,hogy már szólsz is, hogyha kaka jön, s csendban várod, na vajon mikor csörren, s mondod , a kezedet a szádra bilincselve, hogy HA::HA!!
Az étvágyad jó, hucutságod töretlen.Van kis barátod, a Marcell, akinek az anyukája az én barátnöm, Judit.Ma mag is pusziltad, és jól össze is kaptatok egy kulcscsomón..nagyon édesek voltatok...

2010. május 27., csütörtök

A mai nap

reggel korén ébresztettél, hajnal 4-kor ismét pontosan.mire visszaaludtál, én már totál felébredtem, igy egy café után hozzákezdtem a házimunkához, fözés, mosáa, takaritás,majd becsomagoltam Alexom ajándékát, és már reggeli után indultunk is a postára feladni.Utánna bementünka terhesgondozóba, mert a védönö megkért tegnap, h töltsek ki neki egy jó hosszu kérdöivet..Te addig egy kismamával mókáztál, mig én Katával beszélgettem.nagyon cuki egy csaj!!
hazafelé a bölcsi elött jöttünk el, s ugy felhuztam magam, ugyanis mig a gyerekek avizes homokozóban homokoztak, addig a gondozók meg a melegen napoztak, fittyet nem hánytak a gyerekekre, holott egymás szemébe, ruhájára szórták azt a nagyon vizes homokot...hihetelen milyen dolog ez???Igy adjalak oda ilyen neves bölcsibe???Hm...tiszta mérges vagyok!!

Most megyünk le triciklizni és homokozni a játszótérre!!!!!!!!!

Ja , a gyereknap alkalmából elviszünk mi a nagyszülökhöz!!!Annyira örültek ennek!!!Várnak nagyon!!!!!

Tegnap szölösi mama munkahelyén jártunk..

Gyermeknapi ajándékunk a TRICIKLI

Tanulgat...

Következö,
Következö videó,

2010. május 25., kedd

ALEXRÓL

Milyen kis csodaszép keresztfiunk van nekünk édes kislányom, aki ugye nekd uncsitesód!!ugy örülök, h az élet adott Szilvikééknek egy kis pucust, akire olynagyon vágytak, s szerencsére ugy döntöttek, h Kareszom lesz a keresztapja, aminek mélységesen örülünk, igy az este miután kigyönyörködtük magunk benne mama telefonja révén, eldöntöttük, hogy junius elsö hetében megyünk is hozzájuk, és visszük magunkkal szölösi mamát is...már nagyon várjuk, én legszivesebben már most pénteken mennék, de az csak nekem jó, apának, és mamának nem...
Kiváncsi leszek édes kislányom te mit fosz kekiéknek produkciózni...

Olyan kis aranyos voltál ma ahogyan a boltban a bevásárlókosárral szaladgáltál, mindenki csak téged nézett, és dicsért.Már ugy szeretném, ha a keresztelöd is hamarosan meglenne, de már csak 2 hónap, s te is igazán Isten gyermeke is leszel, mert szerintem ez fontos, és apa szerint is.

Sokat lent voltunk délelött, de ez a vacak szél majd elvitt, persze te feszt leszedte magadról a sapit, de ha fájni fog a füled, akkor aztán DÁDÁ lesz...

Délután is leakarlak vinni, de heves zivatart és jégesöt olvastam a szon-on.De jó, pedig menni kellene a boltba, mert fogyóban ismét a pellus.Akkor meg mindegy ha a tescoba megyünk, legalább megvsszük a két keresztcsemetének és neked husikám a gyermeknapi ajándékot...már ki is gondoltuk, h mit is vegyünk...

2010. május 24., hétfő

Drága kislányom!!Ma hajnalban ismét jelezted, hogy már hajnal4 óra van, és Anya nagyon éhes vagyok..de utánna rögtön visszaaludtál a karjaimban, és persze én visszaraktalak a kiságyba. Aonban csak negyed nyolcig aludtál, igy utánna már Apa tisztába rakott és hozott is közénk, néztük a mesét.Játszottunk, rendetraktunk, ágynemüt huztunk, egy adag ruhát kimosott a gép mindeközben, melyet apa kiteritett, persze te is segitettél...s abban is, hogy az általad szétszedett járókádat kicsit megjavitsátok. Most készitem az ebédet, te pedig bealudtál, apa pedig tv-t néz.Ebéd után hatalmas alvás, mint tegnap, aztán séta, fagyizás, utánna pedig kimegyünk mamáék elé a vonathoz, és elmegyünk kicsikét hozzájuk, hogy megnézhessük a videót Alexról...

Na, persze a terv ismét nem ugy alakult, ahogyan azt mi apával elterveztünk...s hogy miért???Kislányom, miután felébredtél 11-kor, már kezdödött is a rámolás, alig tudtunk apával megebédelni, ugyanis te nem ettél, hanem randariloztál, a babakocsit nem tolod, hanem a földhöz csapod, s persze állandóan a cipöidet cserélgeted, pedig már raktam minden szekrényre beföttesgumit.Enni nem ettél, igy mondtad, hogy TTááTTá, na gyorsan elökaptam a rucikat, átöltöztettelek, és már mentünk is kocsikázni a városban kettesben..Bömböltettem a zenét, és te mint a kisangyal,ültél, és járt a lábad és a szád, és csak képedve nézted, hogy milyen cok BRÜÜÜM_BRÜÜM, vagyis motor van.Aztán sétáltunk, te a galambokat kergetted..én pedig téged.Majd feljöttünk, megebédeltettelek,és leraktalak aludni, de elötte teleittad magad 2 dl vizzel..mostmár 2 hete csak ezt kapod, s igy jobb is az étvágyad...

Persze apa alvással készül az estére, hiszen te kis energiabomba, ébredés után tuti este 22.30-ig lendületbe lépsz...
Na megyek sütök egy sütit apával, mert már mind megettük...de holnaptól kemény diétába kezdünk...

2010. május 23., vasárnap

A terv eddig bevált, itthon vagyunk és lent a parkban, mert végre csodás az idö...
Nóri napjában többször raplizik, de azért ügyeskedik is a WC -szükitön...már 2-szer sikerült belepisilnie.Nemrég ment el Margó, akivel sokat huncutkodtunk, és végre már tegnap este és ma is nagyon zabált-szó szerint...Apa kezdi végre felfogni, hogy nem is olyan nyugis ez az egész napos Nórizás...

2010. május 22., szombat

Az érzelmek élmezején

Nórika, minden pillanatban amikor csak teheti szeretget, hol apát, hol, mamát, hol a játékait...Eteti öket, tisztába rakja, kendövel az arcukat megtörli, s mikor rosszalkoik, mert ugye kedvence mostanság a hajamba beletépés, és még neveti, is, na persze ilyenkor én sirni kezdek, jön és beletömi a cumit a számba, és velem együtt sir, és mondja SZIA ANYA!!!SZIA!!!OLyan édes!!!Aztán amikor kint voltunk csütörtökön mamáéknál, akkor a kocsiba mi már apával beültünk, ö maradt mamával, majd apa elindult, amire ö a kezét az arcába téve sirást immitált...

Most épp pihent, mert ma szinte egész nap lent voltunk a játszótéren, ugyanis jobban van!!!, de az étvágya olyan furi..tegnap este picéron 10.1 kg volt....

2010. május 21., péntek

DVD-ni akar -videó

Videó

2010. május 20., csütörtök

A vacak idö persze minket is megvisel, de ennek ellenére nem emiatt nyügösködik a kis Drágánk, hanem az ujjabb fogzási hullám miatt, igy étvágya nagyon gyatra, de a kedve mindig jó, igy ez megnyugtat.Most éppen táncol...a Hupikék törpikék dvd-re...

A gyógyszert hol nagyon kis aranyosan, hol nagy nehezségek árán veszi be, de van ám Apával egy kis adunk a kezeünkben, ami nem más, mint egy orvosi torokpálca, s ha akaratoskodik tulzottan, akkor csak megemlitjük, hogy piros pacsi lesz a kezecskére akkor...s már máris elöveszi a szerényebb énjét.Tegnap többször az erkélyen mókáztunk, vittünk ki játékokat, és a virágcserepeket, amelyekböl kipusztultak a virágok a nagy meleg miatt télen sajnos, igy ezeket elmostam és olyan kis aranyosan eljátszik vele,egymásra pakolgatta, nagyságrendben, és közben számoltuk négyig...
Rengeteg uj szót mond, de csak az elejét továbbra is, és ami a legfontosabb, hogy a szerett nagyik az eszébe jutnak napközben, föleg délután és ilyenkor leveszi a telót az asztalról, és mutatja, hogy tárcsázzam, és aztán kezdi,háááááttt sssssszziiiiiiiiaaaaaaa!!!MMMMAAMMmmAAA!!És a PAPÁKAT is nagyon sokat emlegeti, továbbá KEKÉT ÉS KERIT IS, és Margót, aki neki csak MAAAA!!!


Továbbra is imád öltözködni le és fel, persze magától, valamelyik nap apa kislánya volt mig én föztem, és egyszer csak mire apa vissszament,mert kijött megnézni, hogy hogyan haladok, na ás persze egy csókért, már a pellust is leszedte magáról...igy valóban alig van néhány szabad percem...Ma megyünk szölösi mamáéknál, anyuéknál, és a tesóméknál a távolság miatt mostanság nem, mert vacakol a kocsink is, és igy sajna Kecskemétre Szilviékhez sem, pedig már olyan kiváncsi lennék, hogy milyen sokat változott és hogyan viszonyulna ujra az Alexhoz Nóri...
A pünkösdi ünnepeket itthon töltjük, szombaton kint leszünk Nyirszölöben, de a nagyszülök nélkül most...
Vasárnap pedig családi program a változatosság kedvéért a vacak idöjárás miatt itthon..sebaj, legalább reélem alszunk délután egy nagyot, és filmeket nézünk..na ez a terv, de Nóri majd megmondja, hogy akkor mit is csinálunk...

2010. május 18., kedd

Azóta ez van...

Nos, vasárnap éjszaka is lázas lett, és reggel is 38.8-ra ébredt, igy délután levittem doktornöhöz, aki azt mondta, hogy a fogzás miatt nem megy igy fel, igy belenézett a torkába, s lám piros..de hiszen mitöl???aztán rájöttem, h a hütöben tartjuk a szuszpenziós gyógyszereket, igy lehet azért, bár mindig várunk vele, mig beajuk, de lehet a hasmenés miatti legyengült immun miatt ennyi is elég volt..de már 2 napja nincs hasmenés, csak nyákos kaka...végülis amugy doktornö irt fel neki antibiotikumot...cecloretta a neve...igy még azért adom a panadolbabyt és ezt, mert a fogak nagyon mozgásban vannak...

Aztán az éjszaka képzeljétek mi történt.A kiságyában aludt, de annira nyüszitett, hogy inkább odavettem magam mellé..s hajnalban arra ébredtem, hogy sirdogál, de hol???Keresem magam mellett, de ö az ágyvégében a földön csücsülva sirdogált..csak tudnám, hogy került oda???

2010. május 16., vasárnap

Kristálytisztán mondja, ANYA!!

Miután felébredtem, Nóri hangosan kiabálta apa öléböl, és már bontotta is az ölelést apával, és rohant felém, és kiabálta, ANYA!! ANYA!!!

Széntabletta

Tegnap este jól megijjesztett bennünket Nórikánk, ugyanis fürcsi után elaludt, s majd csak rá 1 óra mulva hatalmas sirással, és piros arcocskával adta tudtunkra, hogy valami gond van!!nagyon melegnek éreztük, gyors lázcsillapitókupot adtunk, majd megmértük, s képzeljétek 39.1-et mutatott.Gyorsan hütöborogatást alkalmaztunk az egész mellkasán, majd egy nem hatott, s mégegyszer megismételtük...s lement, majd egy fél óra mulva már csak ugy rosszalkodott az ágyunkban...de végülis a kiságyában aludt el, ugyanis kezdett rászokni arra, h köztünk elszik el, mikor beraktuk az ágyába, akkor pedig felébredt...de tegnap kicsit szinesebbé tettem a kiságyát, s fél órákat is eljátszott benne a babá etetésével..Az éjszakát végigaludta, de a biztonság kedvéért, én bent aludtam a szobában és beállitottam a telefont, hogy ébresszen 2 óránként...Mivel reggel is volt széklet, ami véres nyákkal is párosult, igy már teljesen aggódni kezdtem, hogy mkor lezs már ennek vége, féltem nehogy kiszáradjon...de könnyeimet elöször Nórika, és Apa letörölte, s nem is volt kaka teljesen ebédig, majd egy kicsi ebéd után, és délután ismét hasmars..Persze adtam neki reggel smectát, igy ezért is aggódtam, h miért nem hat igazán....Lepihentem, mert teljesen elfáradtam a fözésben és az egyheti éjszakázásban, igy apa vigyázott rá, s lám ismét lett kaki, ez is higos..Na miután felébredtem, apap szzal fogadott, hogy jönnek bennünket meglátogatni szölösi mamáék, igy apa papával, ahogyan Nóri mondja elmentek az ügyeletes gyógyszertárba..Nem hagyott nyugodni étvágytlansága -jó pár napja, ez a jellmezö- igy tárcsáztam doktornönket, aki azt mondta, h vegyünk szén tablettát...de csak egy felet adjak,s mellé 3 óránként a Nurofent, majd utánna 3 óra mulva a Panadolt, mert ez tuti virus..igy aztán már látatlanban két orvos is diagnosztizálta a virust..de aranyos, és készséges volt doktornö, hiszen mondta, hogyha gond lenne estére, akkor hivjam, és holnap mindenképpen vigyem le vizsgáltra...
A fürcsi elmaradt mert a Panadol, és a husleves megtette ótékony hatását..fél nyolc óta durmol, azóta már evett 1 deci tejcsit is...

Persze jön a két alsó foga is, igy aztán lehet még mindig ez az igazi ludas az egész hasmarsban, de azért az karatossága nem hagyott alább, csakis ö akar egyedül enni mindent nagykanállal, nagy villával..jjjaaaaaajjjjj, nagyon imádom!!!!!!!

2010. május 15., szombat

Aztán ebéd után, édes pihenés

A Hello Kitty-s kalapja most a kedvenc, mutatta rakjam fel a babájának..ugye milyen édes a mi kislányunk, ahogyan pihizik az uj cumival a szájában??

Szombat délelötti séta

2010. május 14., péntek

Rossz után csak jó jöhet!!

...és jött is, ugyanis a délutáni ébredés után, ahogyan szokásosan megitta a megmaradt reggeli tápszert, leöltöztettem, és mondtam, hogy menjünk a WC-re pisilni.Ahogyan ezt én kimondtam, ö már a bejárati szönyegre csöppögtetett,gyorsan felhelyeztem a wc szükitöt, s ráült... Van videó is róla, de egyserüen most nem tölti fel a peogram..majd holnap ujra próbálkozom.. Aztán fürcsi elött is ráraktam, de ekkor nem csurgott, de olyan cuki, ahogyan ott trónol, és élvezi a magasat. Már nem fél a fütöl, a galambokat kergeti..söt a nagyon kis gondoskodó, az imádott nagymackóját igy rakja tisztába,

2010. május 13., csütörtök

Haasmenés...

Tegnap ugye 5 kakás pella volt, s ma is, söt ilyen még sohasem történt-véres volt az utolsó kettö!!Annyira aggódunk, de az ügyeletes orvos telefonon azt mondta, h addig nincs gond mig nem egybefüggö a véres váladék...huuu, én nem igy gondolom, de apa és anyu is nyugtat, hiszen itt van velünk, h a smekta jó lesz, hatni fog...S hogy mi ez???na ezt nem tuduk igazán, h mi okozta, de mi a védöoltás következményének hisszük, mások szerint felfázott, vagy a fogzás miatti nyákos-vizes széklet van, mert nagyon nyáladzik.De azért ma lementünk sétálni, s alapvetöen jókedvü, de az étvágya kevés volt ma is, de szerencsére a folyaékot elfogadta, legyen az viz, vagy ilyen hippes sárgarépa-rizs ital, amit a gyógyszertárban vettünk..na, de a popója, az nagyon csunnya..holnap mostmár viszem a háziorvoshoz, de csk délután rendel, ha nem, akor délelött, mi megyünk apával a szemészetre, s ha az rosszabbodna,akkor anyu lehivja hozzánk..jajj, remélem hat a gyógyszer, és nem lesz semmi baja az én ÉLETEMNEK!!!Pusssssz!!!!

2010. május 11., kedd

1-2-3-ig számol...

Bár délutánra további kétszer volt kakás csomag, s ugyancsak hig és büdi a javából...
Kicsit aggódunk is, hiszen ma 5 kakás pellus volt, de délután egy kis hangosabb rászólással, h Kicsikém enni kell, és kész!!! megevett 230 gr almapürét burgonyával.
S ami ujdonság, hogy mondja a keresztanyukájának Szilvinek, hogy KEKE!!Olyan cuki, ahogyan mondja, és megtanitottuk vele azt is,hogy hány Éves Nórika??kérdésre.
S végülis háromig sikerült megtanitanunk vele a számolást.Na, megyek mert már hiányol..

Délután nagybevásároltunk, s a szabadban sokat sétálgattunk hármasban.Ha Apa itthon ven, le nem száll róla, s csak mondja a magáét.

oltási reakció

Ma reggelre Nóri kissé lázas lett, alig eszik, s a kis sunija tiszta pöttyös és az álla is.Tuti az oltás hatása, mondta doktornö, h ma fog jelentkezni.Délben is alig evett egy kis kaját, inni is alig, s nehezen is aludt el, pedig Apa egész délelött a kedvében járt, mert én csináltam a házimunkát, majd nem jól éreztem magam, mindenem fáj, de tulzás nélkül, igy egy órácskát aludtam.Most pedig vasalok, csak eszembe jutottatok...pussz, ja apa most oda van a szemészeti kontrollon..remélem nem lesz negativ eredmény...

2010. május 10., hétfő

Huha, most a hétvégén történteket, majd elmesélem, a lényeg, hogy nagyon elfáradtunk autazásban, és a disznóölésben,most hetekig pihit tervezünk hétvégére, mert már igazán ránk fér.

Nóri ma jól evett, de az idöjárás öt is megviseli, de az éjszakát végigalussza kaja nélkül!!!De jó!!De a boltba nem jó mostmár vele menni, mert mindent szeretne magának, s ha nem kapja meg, kezdödik a hiszti, mostmár percekig, s nem felejti el, hiába elterelem a figyelmét.Holnap itthon lesz Apa is, és megy vissza kontrollra a szemészetre, aztán cssütörtökön pedig nekem kell mennem a vérvételre.Ugy érzem nem lesz velünk semmi komoly gond.
Nóri mostmár kis mindenben aktivan részt vesz, összeszedi a ruhákat, és viszi a szennyesbe, törölget a törlökendövel a járólapot, ilyenkor majd agyvérzést kapok.S ami a legcukibb, imádott maciját tisztába rakja,ugy ahogyan azt látta!!Majd megzabáljuk Apával!!!!!

2010. május 6., csütörtök

Érzelmi intelligenciák sokasága...

Huu, sok jó minden történt ma délután velünk, de ebböl csak azt emelném ki, hogyan rakta tisztába Nórika Macit, és hogyan vigasztalt meg miután, akkorát belémcsipett, hogy az csak na, mire én sirni kezdtem, persze csak megjátszva..kkor ö szaladt felém az ágyon, s közben ö is sirni kezdett majd rémült arccal a cumikáját a számba nyomta, és iogatta az arcomat..Olyan aranyos volt mindkét szituáció...
Most meséltem el apának, hogy milyen kis gondoskodó Nórink, és mennyire tud vigasztalni, s mostmár tudja hogy nagy bajt nem szabad okozni másoknak...
Olyan mégboldogabbá tett bennünket Apával ez a csöppség!!!!!!!!!!!!!!

......

Abbakellett hagynom, mert apu hivott, hogy mizu..hát nem kerteltem elmondtam öszintén, hogy milyen jó lenne, ha most és máskor is eljönne hozzánk, s vigyázzna csak egy fél órácskát az unokájára, mig én bevásárolnék, mert már a kenyerünk is elfogyott, ugyanis apának pótvacsiznia kellett, mert leestt a vércukorja...s hol van még az este, amikor apa hazaér...olyan jó lenne végre ugy elmenni vásárolni, hogy a gyerköc miatt nem kellene rohannom, hanem felfedeznék uj termékeket is...s apának is milyen jó lenne, hogy egy rohadt fárasztó nap után, még nem nagy pakkal megrakodva kell hazasietnie a fürdetésre...amikor éppen a frontok miatt a vércukorja is nagyon vacakol...Egyszóval nem egyszerü...

Oltás

Ma végre már megkapta a 15 hós MMR oltást, és még a Prevenar 3-at is.Nagyon jól viselte a két szurit, és most a dokinéni is nagyon figyelmes volt velünk szemben.Mondta, hogy jövöhéten kedd körül lehet be fog lázasodni, és kis pöttyök is megjelenhetnek, de nem hiszi, ha 3 napon tul ezek a tünetek fentállnak, akkor menjünk csak vissza, de nem hiszeem...mondta.Megdicsérte, h milyen kis nagylány már, és mlyen ügyesen tátotta a száját, ahogyan megnézete a torkát.S persze rákérdeztem a vérvételre is, és azt mondta, már nem kell...Igy ennek örülök, hiszen még mindig járvány van a kórházban, me rájuk csörögtem mielött mentünk oltásra.Igy még én sem megyek, de már nemsokáig várok vele, nehogy tényleg valami nagy gond legyen, de nem hiszem, mert jó a közérzetem mostanság.A mindennapi bevált rutinokhoz, Nórika ahogyan elveszi tölem az energiát, amikor raplizik, h ö egyedül akar enni, de ugyanugy visszaépiti belém, amikor rám néz, s csillog a szeme a boldogságtól, amikor kirakósdit játszunk, és sikerélménye van.Olyan kis hálás kislány, és érdeklödö.Pont a rendelöben volt egy vele pontosan egykorú kislány, de ö még idösebbnek nézett ki, mint Nóri, és olyan szépen beszélgetett az anyukájának, csak néztem.Nóri egyfolytában azt gyakorolja, hogyan tud mérgelödni a kutyára, ajátékra, és csak mormolja a magáét, olyan aranyos.Tegnap itt volt az uncsim, Melinda, de ilyenkor mintha kicserélnék, egyfolytában csak produkálja magát, de a rosszaságban, olyankor már nincs el a járókában, és nem szépen játszik, hanem tör-zuz, s mindig ölbe kéreszkedik....

2010. május 5., szerda

Szölösi mamáéknál ...

..készült ez a videó, lyan klassz, h mostmár van Alexnak és neki is kisasztalkája és székje, mert a nagyszülök vettek nekik, s amit Nórika már fel is avatott...

ALEX AZ APUKÁJÁVAL ÉS KARESZOMMAL


Ugye milyen gyönyörüséges kisfiu???Nagyon szeretem!!!!

Nóri ebredés után igy játszott

Nórival piknikeztünk..

a játszótéren...Ugye milyen csodás hely???Mindössze fél percre van a bolt...

Videók a mult heti napjainkról

NÓrika motorozik

2010. május 3., hétfő

Kész csajszi ez a NÓri!!

Az utánzásban és a logikában verhetetlen a mi kis huncutkánk...ezt a hétvégén is több alkalommal megmutatta, Szilvikééknek és a tasóméknak is, mindenki lenyügözött, nem gyözöm megköszsönni a dicséretek, és apa mosolya tele van büszkeséggel.!!

Végre megismerhette személyesen is az unokaöccsikéjét, Alexot, és nagyon kis okosan, szeretetteljesen közeledett hozzá, még meg is simogatta.nem ugy ám a másik unokatesójával, Ágicával, aki folyton meg akar szó szerint verni...s irigyel töle minden játékot..nem tudjuk miért, de tudom, majd kinövi ezt a vselkedését...
Igy a szombati napunk babázással telt a kis Alexot ismertük meg, aki rendkivül bájos, formás!!!Mami készitett nekünk apukával fini babgulyást, amiböl Nóri is jól beevett, és a izletes babapiskótás süt i nagyon bejött neki..
Anyák napja alkalmából felköszöntöttük mindkét nagyszülöt, és Dédiröl sem feledkeztünk meg ezen a jeles napon.Nóri hozta a formáját, rögtön ámolni kezdett, igy nem sokáig voltunk ott..
A vasárnapi napot anyukáméknál töltöttük, ahol szintén megköszöntöttük a két nagyszülöt, de nagymaámomhoz már nem mentünk, ö ugyanis sajnos, nem érdeklödik tölem felölünk,ami nagyon rosszul esik, hiszen neki Nóri dédunokája, és mi pedig unokái vagyunk...de nincs mit tenni, ez van, én és apa már többször nem próbáljuk megszeretteni magunkat...

Ott is fini ebéd után, még bezsélgettünk és játszadoztunka két kis csajszival, ugyanis ott voltak az ikertesómék is,majd 15.00 után utnak indultunk vegyes érzelmekkel..aminek az az oka, h látszik az, h Nóri kevesebb idöt tölt anyuéknál, s a kinti környezet még mindig idegen neki, ami abban nyilvánul meg, h fél a cicáktól, a motortól, a csirkéktöl...ugy terveztük mostmár valóban aktuális lesz, s anya azt mondta elvállalja, csak hadd nöjjön még... egy hosszu hétvége csak a mamáéknál az gazi falusi életben..de kérdeze én mikor vállalja már el 2 nap 1 északára???Ugy érzem az anyai szivem azt sugallja nem lenne semmi gond ha egész nap vele lenne, és este is vele aludna el, de nem lehet mit tenni, ha ö nem igy gondolja, még ehhez kicsinek tartja, azt mondja, sirva mehetnénk érte, mert nagyon anyás-apás..én akor is azt mondom, h ki kell végre próbálni, s ha másnem akkor ugy, hogy mi elmegyünk kirándulni kettecskén a Drágámmal mondjuk, s csak késö este megyünk, amikor ö már alszik, igy ha nem lát bennünket szerintem, nem hiányolna ugy...

S azért gondolom igy, mert ö már megért mindent, és az aki már a cipöt magától felveszi, és a pulóvert, és a tejcsit is mgaától issza meg, és ha szomjas, akkor mutat az üveg felé, az megérett arra, h egy kis hétvégét töltsön mindkét nagymamájánál, s ha csak ugy vállaják, h reggeltöl estig, azt is megköszönjük, h ebben a rohanó világban, ennyi áldozatot, félve ugyan, de meghoznak..s hogy öszinte legyek én sem válalnám Ágicát 2 nap 1 éjszakára, pedig én most benne vagyok a babázásban..de 1 egész napra igen!!


Uj dolog, hogy háttal tud menni a kispapucsában és apa nagypapucsában is, és a babakocsiját is tudja hátrafelé huzni, amint ö háttal megy, s ami ugy hogy egyre inkább gramaszol, és válogat ismét, de tápszerét a világért ki nem hagyná, a kakaót pedig egyenesen utálja...+ napja végigaludta az éjszakát, igy nagyon kipihent vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Spokat nött ismét és hizott is, msot 10.600 gr volt az itthoni mérlegen, de csütörtökön megyünk oltásra, s akkor leméretem, mert már nagyon kiváncsi vagyok, ugyanis ma egyes 18 hós farmergatyók rövidnek bizonyultak!!!!!!!!!!!

Sok kis uj barátnöje van itt a panelban, akik minden nap megkérdezik tole, mizujság Nórika???

A nagynénje, Melnda is ma csak nézett, h milyen nagy csaj lett már mióta 2 hónapja nem látta.Ö az egyetlen, akir az uncsijaim közül ismer, és szeret, aminek nagyon örülök, s ma mégjobban megszerette Juditot is, ert adott neki két puszikát is az arcára, s még a boltban segitett neki a ruhákat szétválogatni is...

2010. május 1., szombat

Szilvikéékkel

Nagyon fantasztikusra sikerült a mai napunk Szilvikéékkel Anyukáéknál..na, majd mesélek, de most elrakom magam a holnap másik nagy napra is...Puusssssssz!!

2010. április 30., péntek

A szabadban piknikeztünk a játszótéren!!

Ma ebéd után összepakoltam a cuccosakat és a játszótérenle is pakoltunk, és jót mókáztunk!!Van videó is, holnap felrakom!!

JJéé, képzeljétek Nórka tegnap este 22-töl ma reggel 6.15-ig aludt!!!Egyszer sem ébresztett bennünket, olyan superül kipiheztük magunkat, h ma még nem volt nyafi, pedig még nem voltunk játszóterezni, mert ugye takaritottunk, a cipöket, a babycompot, mert odaadjuk Alexnak, és rengeteget vasaltam, holnapra, mert ugye a holnapi napot Szilviékkel anyósoméknál töltjük, a vasárnapot pedig anyuméknál.Már meséltem Nórikának is, h mit csinálunka hétvégn, s csak bólogatott, olyan kis cuki, annyira imádjuk apával, valóban ö a mindenünk.Tegnap is elmentünk tescozni az uncsimékkal, Melindáékkal és csak neki vásárolgattunk, s persze anyáknapjára a szüleinknek, mert mi az apukákat is köszöntjük Kareszommal, igy tartjuk igazságosnak!!!

Jajj, már alig várom, h Nórika kicsit gyorsabban és céltudatosan közlekedjen, mert most legszivesebben felülnék vele a buszra, és mennénk csavarogni a város másik végében, de hát még itt járvány van, a kórház még mindig le van zárva.Pedig már olyan jó lenne, ha elmehetnénk a vérvételre, kiváncsi vagyok, mi is a gond velem,mert azért idegesit és h a kislányom vérével is minden okés!!!

A tescoban néztünk neki motort, de nem tetszettek amik voltak, és nagyok is voltak neki, pedig ráültettük...Na, majd jövöhéten.Holnap majális, de mi mostsem megyünk programokra, most babátogatás a program!!!Már alig várom, h meglássam az én nagylányom hogyan viszonyul Alexhez??S hogy mit érez anyai szivem???Azt, hogy megfogja simizni...

Mivel csodás az idö, és a házimunkát is elvégeztem, már csak egy kis vasalnivaló van, igy megyünk le sétálni, hintázni,és csuszdázni, mivel nem akar elaludni, csak forgolódik, amit meg is értek, hiszen délelött aludt egy másfél órácskát, számomra meglepö módon!!!

O

2010. április 29., csütörtök

Babykompozás és játszóterezés

Délelött minden a szokásos módon ment,de érdekes módon megszerette a kompozást, de mostmár elrakom, nehogy tönkretegye mielött a kis Alexnak odaadjuk...jéé, már csak 2 nap és láthatjuk öket!!! 10.00 körül lementünk bevásárolni, és megnéztük Marcit is, akit nagyon megkedveltél, még a túrórudidatis megfelezted vele.
Majd megebédeltünk, de most sokkal nyugisabban, mint tegnap, még desszertnek megevett 2 joghurtot is.Szokásosan utánna azonnal leraktam aludni a kiságyában, és be is ájult.Majd fél kettökor jelzett neki elég az alvásból, felkapta a motorját és az ajtóhoz rohant.Na gyorsan összaszedtem magam, és az utravaló dolgokat, majd lementünk a közeli játszótérre.
Ez a videó is még ott készült-

Persze azért ilyen kis lassucska, mert már nagyon kiszaladgálta magát, s szerintem nem pihente ki magát...Mióta feljöttünk a babáinak beszélget, és panaszkodik nekik a foga miatt..és tornáztatja öket...

Este megyünk kicsit a városba, és anyáknapi ajándékot venni, azért is irtam most..puszz!!

2010. április 28., szerda

Halihó kislányom és csajok!!Ezek a videók a mai nap készültek...az utolsó cipös videóról annyit, h ma vettem neki, remélem tetszik majd neki is...Klasszul vagyunk, remélem ti is!!!

Én nem is tudom kislányom, mi lesz, ha lassan találok munkát és nem lehet majd a cseperedésed nyomában a nap minden pillanatában..Bár néha besokallok a hisztidtöl, de ez semmiség, hisz ritkán van szerencsére...az éjszaka viszont olyan voltál, mint egy kis halacska, ficánkoltál rajtam össze vissza hajnal 3-tól, biztos ez a front a hibás, hiszen délutánonként olyan kis szépen alszol a kiságyadban.Egyenlöre nem bánom, h együtt alszunk, és remélem nem is fogom megbánni, mert apa olyan fáradt, h ugy horkol, h nem tudunk mellette aludni, igy ö egyedül, mi pedig ketten alszunk 3 napja...de én tegnap is 22.töl apával aludtam, majd éjfélkor kérted a cumit, mert kiesett, s utánna visszaaludtunk te a helyeden, s én is..de hajnalban éhes lettél, s mivel apa nagyon horkolt, igy már a te szobádban pihentem le..persze te ezt megérezted, és mellém kérezkedtél..azt hiszem gyüjteni kell egy nagyobb kecóra!!!!Puszika!!!

2010. április 27., kedd

Uj szó, és a motorozásról...

A napunk a vacak idö miatt kicsit nyügis volt, mert ugye a szél és a zápor miatt csak keveset lehettünk lent, de jó volt.Találkoztunk Nórika kisbarátjának anyukájával, és jól eldumcsiztunk a babanevelésröl, és adott is néhány uj tanácsot, aminek nagyon örülök, s Nórika is nagyon kedveli öt!Az uj szó, a FOFÓÓ!!vagyis forró.Este sütöttünk a sütöben, s bementem a konyhába a vizéért, s utánnam szaladt, majd megállt a villanytüzhely elött, s mutatta,és mondta egymás után, hogy fOOfÓÓ!!Olyan cuki volt, apával összevissza puszilgattuk.
aztán kirángatta a szobájából a motorját, és rápattant.Cak ugy iszkol vele, s mostmár fordul is vele, avagyis kormányozza, mondhatom tud motorozni, és nagyon is szeret!!

2010. április 26., hétfő

Átlagos napunk volt...

A mai nap átlagos volt a javából kislányom, ugyanis ugy ettél, ahogyan szoktál, és hasonlóan is viselkedtél, mint szoktál.Ujjabb két fog van indulóban, igy nagyon szenvedtél már estére, igy vettünk kupot a gyógyszertárban.Utánna hármasban sétáltunk a körúton és a parkban, persze a szokásos motyók: kistáska, cicalány, és a játékbabakocsidat is vinni kellett, mert te huztál mindent a bejárati ajtóhoz!!!Olyan édes vagy, ahogyan megcsillan a szemed, amikor mondjuk megyünk a boltba, akkor már mész a szobába a szekrényhez, szeded a ruhát, és hozod nekünk a cipöt..imádnivaló vagy nagyon!!!!!

Super hétvége!!!

Csak röviden irok neke rága kislányom, hogyan is telt a hétvégénk...Pénteken meglátott bennünket a védönéni,sok hasznos infót adott:mivel árvány van, nem javasolja mostanság a vérvételt, csak nekem, de nekem mndenképpen, hiszen mostmár nagyon szenvedek, attól h 3 hónapja nem menseseltem...nem tudjuk, mi lehet a gond, de a héten elmegyek az tuti!!! majd délután a szölösi mama, akivel elmentünk a boltba, s általa megtanultál olyan müanyagpalackos üvegböl inni, amit szivni kell.Szombaton ugye egész délelött takaritottunk, majd délután kimentünk a szölösi mamáékhoz,akiktöl kap egy gyönyörü babakocsit, és szabadidöruhát, ami még kicsit nagy, de a mellény nagyon kellett már... majd meglátogattuk Dédit, aki sütött nekünk túrós kalácsot, a fiuk, meg levágták neki a füvet, és lepermetezett neki Papi.Aztán az éjszakánk felettébb rossz lett, mert 2 óránként felsirtál, és forgolódtál...
Vasárnap reggel gyors pakolás után már 8-ra pusztai mamáéknál kötöttünk ki, ahol élveztük a meleg idöt a füves udvaron, és megnéztük a csirkéket is, na de te ugy féltél tölük, h mamád azt mondta, ez aggaszt engem, miért félsz???mire én montam, hát városi csajszi, de itt a nyár s gyakrabban jövünk majd mindkét nagyihoz, s jó lenne, ha 1-2 napra megismertetnék a nagyik az unokát a vidéki/falusi élettel.S azt mondták jó, aminek én is örülök, hiszen 15 hónapja már egyetlen egy éjszakát nem aludtam végig reggel 8-ig, este 22-töl...s mit ne mondjak, mostmár ezt nagyon érzem, fáradt vagyok...az állandó figyelem, éjjel-és nappal nagyon megterheli a szivet, lelket, a testet, és persze, mivel most jön a 12-ik foga, igy nagyon anyás vagy, és szeret ölben lenni, de persze nem hagyom rád..A kis unokatesód, Ágicától pedig smét sajnáltad a játékaidat, mindenki hiába igyekezett befolyásolni nem adtad, de a hatalmas puszikat csak ugy osztogattad mindenkinek, különösen papónak, s tátott szájjal nézted a motorját, de mikor ráakartalak rakni, akkor sirni kezdtél.Hihetetlen milyen kis betoji vagy kislányom!!!oly vagány, mégis olyan kis félénk, akárcsak a szüleid!!!Aztán délután apáék Bécivel tv-t néztek, Margó sütit sütött nekünk, mi pedid addig mamókáddal átvittünk téged Marikáékhoz, akit nagyon kedvelsz, imádod a tleoján lévö zenéket hallgatni, s még az élettársának is adtál puszit...Hazaindultunk olyan 18.00 körül, de még kimentünk szölösi mamáékhoz, átadtuk a küldött falusi burgit, mamam pedig palacsintával várt bennünket, papa pedig már késziti nektek, vagyis Alexnek és neked a HINTÁT!!!Jajj, jönnek haza a jövöhétvégén, már alig várom, h meglássam, hogyan viszonyulsz majd hozzá!!!!!!!!!!!!!!!
Délután megyünk le gyógyszertárba kupért a fogzási fájdalmadra...Rengeteg gyógyszert szedtél mostanában, már ugy örülnék, ha nem kellene semmmi, de sajna nagyon szenvedsz, igy nincs más választás...Ja!Választás!!de jó, hátha jobb lesz minden.ÉN bizokodó vagyok velük!!!Apa szeme nem sokat javult, oda is menni kell majd vissza két hét mulva...

Akaratosságod nem hagy alább, igy ma már a toást levest hol jobb, hol bal kézzel, de egyedül fogyasztottad el..persze még a száddal is szürcsizted, nagyon kis aranyos voltál...

2010. április 24., szombat

a kis szorgosomról...

Nórikám elképesztöen érdeklödik a házimelo iránt már régóta, de csak ma volt igazán, az, h egséz délelött együtt takaritottuk a lakást, és te végig részt vettél benne nagyon szorgalmasan...Minden egyes szót ért, és próbálja mondani, hogy a la az mondjuk nála lapát, és minden ember neki Baba!!Magától felhuzod a cipödet, és még be is tudod tépözárazn, a sapkát is már megától veszi fel.kapott a mamájától )szölösi) egy klassz kis babakocsit ami mini, mint ö olyan édes, ahogyan tologatja.Az étvágya két napja szinte semmi, csak nyalakodik, ugyanis jön a felsö rágófoga.Borzasztóan anyás, tegnap este 5-ször voltunk fent, csak forgolódott, igy mikor a kanapén megnyugtattam, már nem volt szivem ujra elválasztani magamtól, hiszen nagyon ölelt a karomat, igy együtt aludtunk...Kiváncsi leszek, hogyan alakul a mai éjszakánk, hiszen már gyógyszert 2 napja nem kap semmilyet...de tuti jól,mert ma kimamázta és édizte magát, nagyon elfáradt az én kis Cunikám.Hhetetlen, h 15 hónapos, és kész felnött, aki tudja mi a jó...és mi a huncutság...

2010. április 22., csütörtök

ÓÓÓ, hát nagyon köszönöm Kata a hasznos infókat.A Cebion multivitamin,s már 3 napja nem adom, helyette friis gyümiket, és Normaflort adok.Homeopátia???Eddig nem hittem benne, s nekem sem vált be szoptatás alatt, de mivel sokan monják, h jó, igy majd kipróbáljuk... Nóri hozzátok nem tudok szólni a naplótokban, mit tegyek, h igen???

Sziszi???Merre vagytok, mizu veletek???
Timi most nem érkezem olvasni benneteket, de este már igen, mikor a drágaságos férjem itthon lesz.Addig s puszika!!

2010. április 21., szerda

Tegnap este megtanultál hátrafelé menni a nyusziddal, de olyan érdekes, h felülni rá magadtól sohasem sikerül, s többnyire forditva ülsz rá...S a lényeg, h az éjszaka nagyon sirtál megettelek, s ujra visszaraktalak a kiságyadba, de sirni kezdtél, ezt megcsináltad 3-szor, de 4.jére már hoztalak magammal a saját ágyukónkba Apa mellé.S lám 2 perc és horkoltál...Reggel 6-ig, s ölelve ébresztettél...Na most légy okos anya???

Igy aztán nagyon-nagyon aggódom érte drága Kincsem, Nórikám, de szerencsére az étvágyaddal és a közérzeteddel nincs gond.Nagyon szeretlek Angyalkaám, te vagy az ÉLET nekem!!

Már az orra is folyik Nórikámnak

és höemelkedése volt reggelre...

2010. április 20., kedd

Ahogyan visszaolvasom amit irtam, rájövök, h hiába is nyomom a gombot, nem jól ir, igy figyelmesebbnek kell lennem..bocsánat a nehézkes olvasásáért olvasóim, és kislányom!!!

S mivel kcsit folyt ma többször is az orrod, igy emiatt hisztis, ne tetszik neki ez az uj dolog...De ezek ellenére lementünk sétálni, viszont a szél majd el vitt bennünket, de mégis ugy élveztük a friis szellö és a napsütés meleg hatását...

S már várjuk a projectet a lakásfelujitással kapcsolatban, s két hónap mulva már el is kezdödnek a felujitások, s lesz szép müanyagablakunk, igy megszünika nyikorgós ablakok korszaka.Most elaludtál a nurofentöl, amit olyan szépen beveszel, elöre tátod a szád!!!Este pedig ujabb adag az amoxicilinböl,de adig még sütök neked egy kis kakaós csigát, mert tudom nagyon imádod.Most hivott a nagynénéd külfölröl, h hogy vagy..jó érzés, h egy messzi rokon is szeret téged nagyon...s még mlyen sokan, és mennyire-de mennire, mert te egy kis huncutrépa vagy.S ismét nöttél ,és hiztál ám jó sokat, mikor cipelnem kell, mert igényled, majd megszakadok!!!

Hapci-hapci, hiszti-hiszti!!!

Nagyon megvagyok megfázva anya, hadd bujjak oda hozzád..ez jellemzö rád mostanság kislányom.Egyszerüen csak anya-anya!!S ha nem igy van, mert ugye nincs bejárónönk, vagy egy kis szorgos emberke, aki besegiteni néha-néha, igy te mész a járókába, én pedig ezerrel pörgöm, hogy aztán dajkálhassalak, h beszélgessünk, nézzük a mesét, s együtt nassoljunk...De sajnos a nátha mindhármunkat nagyon kerülget a nátha...

2010. április 18., vasárnap

Torokgyulladás, mamázás,pihenés...

Dióhéjban e három gondolat köré csoportositható a hétvégénk.Igy kezdödött:Nórika pénteken délelött nyügi volt, igy belekukkantottam a szájába és láttam a megduzzadt inyét...mivel kijött élutánra ujra a száján a korábbi helyén, két kis gennyes hólyag, olyan, mint a herpesz, egyböl belenéztem a szájába, persze alig engedted kislányom, de végülis sikerült, s lám ujra begyulladt a mandulát, piros, és fehér gócok a végén..na apa megjött, s ugy öntöttünk anyummal, h inkább nézze meg a okinö, mintsem ha leérünk hozzájuk, akkor menjünk ott az ügyeletre, ha belázasodik.a dokinö, mikor meglátott bennünket, amint fél hatkor betoppantunk, hát csak nézett de, miután megnézte, irt fel Amoxicilint, mert azt mondta, idézem a piros a torka...Mi ehhez vettünk a gyógyszertárban normaflort, a gyorsabb felépülésésrt.s hogy mitöl piros, na azt nem tudom..valószinü, h a hüvös levegötöl, és a rohangálástól összeszedtümk egy kis bacit, mert ugye lemegyünk napjában többször is...

Na, végülis leértünk hamar anyuékhoz, akik már nagyon vártak bennünket minden finomsággal, nesze neked diéta...Éjszaka mint ahogyan szokott anyuéknál, 4-kor felébret, s már csk köztünk volt hajlandó aludn, de engem kiturt, igy én fél 5-kor kipattantam az ágyból...Estére jöttünk haza, nagyon jól éreztük magunkat, pihentünk, pizzát sütöttünk, neteztünk, tv-t néztünk, kocsit takaritottunk, Nórika még apa traktorába is beleült, s még gereblyézett is...s Ágkával nagyon játszott, megbeszélték a maguk kis babanyelvén..s kiderült a mi kis gyönyörü lányunk irigy.Engem sem anyukám, sem senki az ö jelenlétében meg nem puszilhat, ölelhet, mert azonnal jön és sirni kezd, és eltolja a az illetö kezét...mindenki csak nézett nagyokat.

2010. április 17., szombat

Itt vagyunk a pusztai mamáéknál, és itt vannak Ágikáék is..majd mesélek!!

2010. április 16., péntek

Már 3 napja végigaludta az éjszakát Nórikánk, én mégis gyakran felébredem mert melegem van, elkap a höhullám, de a lényeg, h végre kialakuljon az nála, h az éjszaka alvásra való.Örülök, mert jó uton haladunk ezzel is.Már tegnap elkezdett egyedül enni kanállal a levest, és a grizes tészta, s bár uszott az étkezö mégis ugy élvezte, h ö egyedül eszik!!!Nagyon kevest van mostmár a járókában, mert ujra szépen eljátszadozik a kirakós játékaival, motorozik, és segit nekem a maga módján.Kár, h vacak az idö, már rég lent lennénk, de majd csak délután megyünk, mert ilyenor hamarabb összelehet szedni egy kis náthát.Aztán készülödünk, mert megyünk pusztai mamáékhoz, és a terv szerint csak holnap estére jövünk.Addigra remélem már kikapcsolják a fütést..Uj szó, ANYA, BABA, LABDA,!!!Imád mostmár firkálni, a járóka lapja teljesen összevan firkálba, és telefonálni, mesét nézni, s dübögni, az ajtót csapkodni, a bilire ráülni, de csak ráülni, másoknak a szájába kaját nyomni, hatalmas nyálas puszit adni tátott szájjal, bujócskázni, szaladgálni, bukfencezni, tornázni, énekelni!!!Kellemes hétvégét nektek!!!

BOLDOGAN és Büszkén!!

Büszke vagyok rád Kincsem, Apa és Angyalkám, Nóri!!!Nagyon-de nagyon!!!Boldoggá tettetek engem, és büszkévé, amiért nagyon hálás vagyok nektek!!Hálás vagyok neked is Jézusom, mert imámat meghallgattad, és bizom benne a jövöben is meghallgatod, és életünket, jó uton irányitod!!!

2010. április 15., csütörtök

Ez a video tegnap délután készült...

Ez a video tegnap 11-kor készült...

2010. április 14., szerda

Halihó!!Amilyen vacak volt az idö, azt hittem vacak egy nap lesz, de nem igy alakult.Mivel Nórika már nagyon éreklödö a takaritás, felmosás,ruhahajtogatás iránt, igy ma ö segitett nekem, nem egyedül kellet megbirkóznom a porszivózással sem...Olyan jó h ott szalad körülöttem, hozza, amit kérek, lerakja, majd huncutkoik, igy megnevettet.Sokat evett ma is, inni kevésbé, igy a 10 kg-t tullépte.Ti már megkaptátok a 3.ik Prevenart Nóri??Ahogyan utánnanéztem, mert ugye ez is az én eszemben legyen, nem az orvos olga elsösorban, na mindegy.., igy be kell adatni a héten vagy a jövöhéten.Felhivtam a védönöt, aki azt mondta, majd jövöhétfön megbeszéljük, eljön hozzánk..persze, mert ugye göze sincs róla...
e be kell adatni a kötelezö oltást is...Kicsit tartok töle, mert a multkor is utánna lett beteg, most semmi baja sincs.
Már a gondolataim ma a bölcsin járnak, h nem hagyunk rá mindent, mert ugye már megérti a dolgokat lehet vele beszélgetni, s ha oda beerül, akkor ott még szigorubbak lesznek...de végigcsordult a könny az arcomon, mert egyre jobban azt érzem, h olyan kis törékeny, és még egy év mulva is az lesz, s inkább árt a bölcsi ebben a világban, mint használ, amit azért merek igy leirni, mert az emberek nagyon türelmetlenek mindenhol, idegilek kivannak a válság miatt, igy nemhiszem, h ez most jó...de az nyugtat, h akkor már azért nagyobb lesz, és elmeséli majd a dolgokat.


Bár továbbra is vágyom a munka világába, de nemtudom mit hoz a sors, az akaratom...
DE mostmár keresgélem, van önéletrajz..s van egy uj doktornöm, akihez megyek nögyógyászati vizsgálatra,mert a mensesem nagyon renszertelen, ami nagyon bánt, nem jó a közérzetem már 2 napja, persze tudom az idö is vacak, de ez azért annyira sohasem befolyásolt, hiszen ma is voltunk lent sétálni a sárlavinában, és vezettem is, sikerült végre kis tavaszi ruhákat vásárolgatni neki, h hagy tetszedjen magának is a mi kislányunk, hiszen csak ugy perdül-fordul mindig a csini ruhácskákban..

Jó éjt Nektek!!

2010. április 13., kedd

Evés-ivás

A élutánunk az esös miatt nyügös volt minhármónknak, e hát igy van ez ming..ha apa itthon van, rossz az idö e azért csináltunk magunknak csalái programot, játék-játék-tejbegrizfözés,nagyfürcsi,motorozás, okitás...Estére nagyon nyálas lett az egész kis pólója, igy ujra jön a fogzásos iöszak..de jó, h mindig van valami, már lassan megszokom a megszokhatatlant.Amugy nagyon anyás, ha meglát, már bujik, ölbe akar jönni, és simiz...ha mi eszünk valamit, akkor neki s kell...de a gon szerintem az, hogy kevés folyaékot iszik, az ajánlott felét sem, napi 1,5 deci viz, vagy rostoslé, és 2 dl tej...már 3 napja, még jóhogy megissza a Cebiont a tápiban..
Nagyon renszeretö, ha hazajövünk valahonnan akkor magától lehuzza a cipöjét, és az elöszobában hagyja, a sapit a szobájában veszi le, és lerakja az ágyra, és hozza a benti cipöjét, h huzzuk fel azt.Szert kirakósizni, e csak velünk magában nem, akkor csak pakolgatja egyik tálból a másikba.Imája a finomságokat, és ha tele a pellus, akkor azonnal vetközik, és piszkálja a pellust..S a lényeg, h piszkálja az orrát is , és a suniját is, amikor tisztába teszem.Biztosan hamarosan kinövi.Motorozik, e ráülni ma is foritva ült.Amugy tök mérges vagyok, amért ma elbénázták a vérvételt, most mehetünk ujra anyósommal..de super!!!


S ismét eteti a babákat, elöször ö iszik 5 kortyot, fogja az üveget fél kézzel, aztán a babák, és közben cammog hozzá, aztán ismét ö!!!És utánna nekem és az apjának is hagy egy csöppecskét!!!

Gondok-bajok...

Sziasztok Olvasóim!!Nos, reggel fél hétkor indultunk a vérvételre, képzeljétek egy hölgy próbálta elöször, de nem sikerült neki, mert bénázott..Olyan sik ideg lettem, Nórika ugy sirt, h leizzadt, S 0 CSEEP MENT A KÉMCSÖBE, MAJ BEALVAT A VÉR A TUBEN, CSAK NÉZTÜNK, DE AZÉRT MÉG FESZENGETTE..NA AZTÁN ÉN MONTAM A MAGMÉT. jó ez Önnek nem sikerül, nem hagyom, h tovább kinlasszák...mondta, h jó, ha nyugodjon meg kicskét, és akkor egy másik nö megnézi..na végülis neki sem sikerült, mert már nem volt ahol lehetett volna szurni..aZT MONTÁK EGYIG MENJÜNK VSSZA, DE NEM MENTÜNK,HAZAÉRVE FELHIVTUK DOKTORNÖT, AK MONDTA, H MAJD 2 HÉT MULVA S JÓ...IGY GYORSAN ÖSSZESZEDELÖZKÖTÜNK, MERT UGYE MENNI KELLETT APÁNAK A SZEMÉSZETRE UJBÓL..NA TT IS KIDErült, h gondok vannak a szével a jobbal, igy kapott cseppet és visszakell menni hó mulva.Ezdág mama vigyázott Nórika, aki nagyon jól kifárasztotta , mert Nórika fél 12-töl fél 3-ig aludt..ugy, h én ébresztettem...Befejezem, mert nagyon fáj a fejem, e gonoltam, h érekel benneteket, mizu velünk, igy gyorsan begépeltem..Puszi!!

2010. április 12., hétfő

Nyuszis motorozás

Ma délután elmentünk apával szemészetre,-gondok vannak apa szemével, igy holnap megyünk pupillatágitásra,addig mama lesz vele- majd vacsi után megtanitottuk motorozni a nyuszikáján.Nagyon ügyesen csinálja, ugyanis megy rajta ésmeg is tud vele fordulni.Még tolotott is vele,de a legcukibb akkormikor forditva akar felülni rá.Érdekesmódon ezt magától nemtudja!!

S azt mondjamaegséz nap:HÁÁÁTTT CCCCIIIIAAAA!!!!Ezt tegnap is mondta már,de nemilyen tisztán és gyakran.

Ez a kép vasárnap késö este készült:az én nagylányom és én!!!

Pénteken vettem neki ezt a cuki párnát a coop-ban potom 379 ft-ért!! s igy bealudt vele, miután hazaértünk:

Vasárnap itt voltak Mamáék, velük igy játszott:


Mama fotózza Nórikát:

Minden, ami kimaradt...

Nos pénteken délután mama eljött hozzánk, majd mig én vasaltam, és a Rubit néztem, addig anyuka levitte Nórikát a játszótérre és sétálgattak.Aztán hazavittük, miután apa megvacsizott.Ez a kép náluk készült a hatalmas udvaron:

2010. április 11., vasárnap

Sokat aludtam...tescozás...

Na sziasztok Drágáim!!!Remélem ugyanolyan kis superül vagytok, mint mi!!!
Nórikám tegnap este 19-00-töl, ma fél 7-ig aludt, s képzeljétek csak éjfélkor kért enni, majd 5 perc mulva be is aludt a karjaimban és beraktam a kiságyába, én pedig visszabujtam az én Kincsemhez, aki zenélt füleimbe a horkolásával, de képzeljétek, már csak megszoktam, mert hamar bealudtam én is...
Reggel reggeli után indultunk a tescoba, mert a Kincsemnek szemüveget kell vásásrolnunk, s vizsgálat is szükséges.Vettünk jó pár fontos dolgot, sapit akartunk venni még neki, de nem volt olyan ami megkötös..Hát ilyet..Nórika nagyon élvezte a nagy kocsi tolását, és a sok-sok mindent.Vettünk neki akácmézet, miután hazaértünk raktam neki a babapiskótára, és lenyaldosta nagy örömmel..és a szokásosakat, pellust, pépet, kajákat...Apa megcsinálta az uj bejárati ajtó purhabjának levágásást,majd megebédeltünk kettesben, mert Nórika bealudt.

Ebéd után pedig most tv-t nézünk, és ö pedig a járókából riszálja a fencsóját, és kacag, és mondja a magáét nekünk, és egyfolytában a mézes mogyorómat nézi, igy a kezébe adtam egy kis babapiskótát, és azt eszegeti,mostmár énekelget...

2010. április 9., péntek

Az éjszakánkról..

Nórika a szokásos fürcsi után megvacsizott, majd letettem aludni, de csak forgolódott, végül olyan 9.00-kor bealudt a járókában pillanatok alatt.na, gondoltam reggelig huzza a szunyát, de ismét tévedtem.Hajnal 1-kor nyafizott, de nem rohantam rögtön, de csak nyafizott...bementem, majd láttam a cumiját keresi, beszürödik a fény a körutról, s adaadtam neki, megsimogattam 3-szor és már vissza is aludtunk...Majd 3 körül éhes lett, megismerem az éhesen siromat...na készitettem neki tápit, és vizzel is kináltam, szomjas is volt, és melege is.Kiszedtem a kezes-lábas hálózsákból, s simiztem a kis combját, és visszaaludt..na gondoltam rakom is be, mig ki nem megy az áloma szememböl--ahogyan a feneke a kiságy matracát érte, már nyafizott is..ezt eljátszotta 3-szor, de 4-ére már feladta.Mindez egy óra hosszámba került, de megéri mert namakarom, h csak velem tudjon aludni éjszaka.Reggel 7.30-ig aludt!!

2010. április 8., csütörtök

Az elsö homokozásunk

2010. április 7., szerda

Ezek a képek a husvét napjaiban készültek, sajnos a mamáékkal nem csináltunk, mert elbeszélgettük az idöt a jövöbeni tervekröl..

Ugye milyen kis cuni azzal a csurival??S hogy milyen kiváncsi??Ebben rám ütött, a nyugodtságával pedig az apukájára.

21-kor bealudt de kétszer vacsizott, vagyis 3-szor, mert evett töltött káposztát, aztán, 1 óra mulva teliszalámis sajtot kenyérrel és 120 ml tejcsi is lecsuszott..

Mizujs veletek sogornöm, hogy vagytok???

Minden a szokásos rendben telik..

de ujdonság, h Nórika az éjszaka ismét 2-töl velem aludt a szobájában a kanapén.Olyan klassz ugy aludni, és ébredni, hogy érzem a szuszogását, a baba illatát..Már ma ki is huztam a kanapét, h nagyobb helyünk legyen, mert szerintem ez még egy darabig, igy lesz, ha nagyon fogzik, akkor szüksége van a közelségemre, és én is nyugodtabban alszom.Apa pedig azt mondta, h igy ö is horholhat kedvére...Na ehhez mit szóltok?? Ez lesz a hosszú családi életünk titka!!

ma egész délelött sétáltunk, bevásároltunk, vettem neki hajgumit, délután pedig föztünk, ö a járókában, én a villanytüzhelynél.Imádja a kerek piskótát, igy megtanult rágni végre!!Aztán ma mutatta, h tele a pellus, és mondta, KaaaKKKAAA!!!És mosolygott közben, élvezte, hogy beszélget.Szerintetek nem gond, h ennyire szeret tv.t, mesét nézni??Kiváncsi vagyok a véleményetekre nagyon.Most megyek a doktornöhöz a vérvételhez.Hétfön már szerintem megyünk, méghozzá ugy hogy apa elvisz bennünket kocsival, majd visszafelé buszozunk.Biztos élvezni fogja ismét.

Egyébként hizott és szinte egész nap csak eszik még ma, nem is tudom már mit adjak neki vacsira...

2010. április 5., hétfő

A locsolkodás napján történtek...

Reggel nyolckor ébresztett a kiscsajos...huha, gondoltam itt valami gond van!biztos az óra siet..de nem eddig aludt, de éjszaka azért kétszer 2 dl tejet megivott!!!Na gyorsan összetakaritottam, Szivem készülödött locsolni bennünket...Nórika nagyon élvezte, perdült-fordult a ruhácskájában...mad reggelizett, én pedig készitettem a husvéti tálat, mert anyósomék azt mondták, jönnek.Meg is érkeztek 10-kor, s teljesen délutánig olyan jól elvoltunk, ettünk-ittunk, beszélgettünk, s közben vártuk a locsolkodókat Nórikával..de képzeljétek senki sem jött.Csalódott voltam, de rájöttem, nem érdemlik meg, h ilyen emberek miatt bánkódjak...gyönyörü egy rokonság a mienk de sebaj, igy apa sem ment igy...!!!

Most délután peig mókáztunk, Nórika haja már olyan hosszú a haj, h be lehet csurizni, és megáll a csat is a hajában...
S még egy jó hir, kapunk vissza az adónkból!!!Puszika, majd rakok fel képeket!!

2010. április 4., vasárnap

Ma pedig reggel készitettem el a husvéti vendégvárót, és a majonézes burgisalátát, és hust rántottam...ezidö alatt apa és Nórika takaritotta, és a ruhát szedték le a száritóról, és játszottak, én pedig a konyhában zenét hallgatva megköszöntem a Jóistennek, hogy ilyen szép és okos kislányunk van, és Kareszommal hozott össze..még el is pityeregtem magam örömömben, s ekkor jött be apa és Nórika és hármasban roptuk a táncot..
majd egebédeltünk hármaban és elaludtunk teljesen fél négyig.Aztán lementünk sétálni, és a Csemegébe is beugrottunk egy kis rágcsálnivalót venni, majd Nórika hajtotta mamama!!igy beültünk a kocsiba és kimentünk hozzájuk..HuU, de jó volt beszélgettünk, ettünk-itttunk, majd nyolcra haza is értünk.Nórika megitta a tejcsiját, és 10 perc mulva be is aludt, igy a fürcsi is elmaradt...
Holnap apa megy öket meglocsolni és dédit is, mi pedig itthon várjuk a locsolkodókat!!!

Húsvét

Minden kedves olvasónknak Kellemes ünnepeket kivánunk!!

Szombaton reggel hozzákezdtem a sütésnek, majd olyan 11-kor elindultunk, miután apa hazajött a bevásárlásból-, pusztai mamáékhoz, majd ott voltunk fél háromig, ahol Nórikám hozta a formáját,jól viselkedett, és nem szaladt el apukámtól, mikor meglocsolta, még tojást is adott neki, amit utánna visszakért.Kimentünk apuék birtokára, ahol megismerhette a tanyavilág szépségeit, látott lovacskát, és sok-sok imádott vovot, ja és bárányokat..kicsit elöször megihletödött, de aztán már nem félt.

Ott volt dédi is, akitöl elöször félt, de aztán megszerette.Evett fasirtot, és sok sajtot, ezt imádja, és még egy korty kola is lecsuszott..ugye kiváncsi, igy apa adott neki..
Aztán szölösi mamáékhoz mentünk, s ott is eszegetett, és sokat friss levegözött, majd dédit látogattuk meg.Aztán hazajöttünk és fürcsizett apával, mig én megföztem a sonkát és a kolbászt, és befejeztem a süteményezést, igy olyan 21-kor fejeztem be..s Nórikát hiába tettem le aludni, fájhatott a pocija a paradicsomos haltól, vagy a füle, de végülis 10-szer próbáltam beraknia kiságyába..majd megelégeltem, és a kanapén elszunyókáltunk ...teljesen hajnal 4-ig, ekkor szakadt rólam a viz, ugynis Nórika belém bujt, ugy szoritotta a nyakamat, erre ébredtem..Végülis negyed 7-ig aludtunk..

2010. április 2., péntek

Husvét elötti tennivalók, orvosnál

Ez volt a mai nap menete, a lényeg, hogy Nórika mandulája meggyógyult, de a szája még sebes...s ma a fogzás is nagyon kinozta, igy sokat dédelgettem, mondókáztunk hármasban estére apjával...

2010. április 1., csütörtök

A hidegfront megtette a hatását, Nórika nagyon nyügi volt, nem akart most játszani, csak pakolászni, igy a konyhában pakolgatott, majd az étkezöben folytatta, majd a cipösszekrény és igy tovább..aztán mikor már nagyon kiszaladgálta magát, és mindent odahohozott nekem magától egy kupacba, akkor mutatta, hogy inkább piheni megy a kiságyába..ilyenkor mindig berakom, és hamar elfárad, én pedig visszapakolok nagyjából, de hagyok ám neki is, de segit az én kis Aranyom..Egész nap apát keresi, hol az ajtóban, hol az ablakban...nagyon tud szertni továbbra is, és tudja már azt is, hogy néha nekem sem fenékig teljes minden percem a sok huncutkodás és családi problmák miatt, de elmondom neki, és ugy örülök, mintha igazán megértené..valamelyik nap elsirtam magam, mert ugye nem evett, és képzeljétek odajött hozzám és megölelt és mormolt valamit..kitöröltem a könnyet a szememböl és egy hatalmasat tornáztunk ezt is imádja..puszika!!

Az elmult napok képekben

Jó étvággyal..huncutan...

Az este korán bealudtam, már fél nyolckor, igy anya hiába is engedte meg a fürcsivizet, s készitette el a vacsit, nem ébredtem fel erre sem, csak szunyiztam hajnal nagyed négyig, majd 4-kor visszaaludtam a tejcsi után teljesen negyed nyolcig...Aztán apát boldogitottam, és anyát szidtam le, és dádáztam meg, mert nem engedte, hogy lepakoljam a tv-állványon lévö dolgokat..Hangosan rárippakodtam, és csak mondtama magamét...Mivel tegnap kaptam néhány uj dolgot a tescóból, -uj csörös poharat, és cumikát-, mert cui nélkül nem megy az élet!!, igy ma egész nap ezzel vagyok elfoglalva és fözicskézek, rakosgatok...pkolgatok, rágcsáloma babapiskótát, mert azt imádom...Már nincs hólyagom sehol sem, anya szerint az lehetett a gond, hogy a legyengült immunrendszeremet a herpesz virus megtámadta, mert anyának is mindig ilyen van olyankor.A krémet lenyalogatom a számról,a cataflam cseppet, csak rostoslével iszom meg, a nurofenes adagolót, ha meglátom elszsaldik, igy ez is be van keverve...Imádok énekelni, most is megy a Music tv- és táncizok, és dübögök, szóval rosszalkodom mindig..tudom ,hol a fülem, és tudom, hogy ha kéria anya, h mossunk kezet, és arcot, akkor indulok a fürdöbe, ott pedig tartom az arcocskámat és a kezemet, ja és ledobálom az utamban lévö dolgokat...furi az idö ma csak az erkélyre megyünk csak, mert anya veséje továbbra is görcsöl, majd holnap megy orvoshoz...és gyakran szédül is...apa szerint mert szédült tyuk!!ma ezt mondta, szóval mindig viccel, de a munkahelye körül nem jó események vannak, sürgösen ujat kellene találni..

Halljátok, én már ugy várom a husvétot..szedem mindig ki a ruhákat a kisszekrényemböl, és öltözök..anya is várja, már holnap megsüti az islert nekem, és a többi finomságot is elkésziti majd lassacskán..ahogyan utálta ezt az ünnepet, most ugy szereti, kiváncsi kik tartanak bennünket annyira értékesnek, hogy veszika fáradságot, és a pénztárcát és eljönnek engem meglocsolni...

Hihetelen, de anya egyre többet gondol arra, hogy 10 hónap mulva lejára gyed, és menni kell dolgoznia,igy minden percet igyekszik velem tölteni, minden anp csinál nekem 2-3 féle kaját, mert kicsit válogatós lettem, s mondókázunk, mesét nézünk, a hétvégén pedig szölösi mamáéknál felavatjuk a homokozót, ha eddig nem sikerül.

Anya sérelmezi, hogy anya szót nem mondom..csak azt, hogy mammamma és apppaa, és papapa

2010. március 31., szerda

Gyógyul

Irok inkább most, mert este megyünk a tescoba, és akkor már tuti fáradt leszek..Képzeljétek Manóm jobban van, reggelizett, ebédelt, és rengeteget rosszalkodik nekem,alig tudtam kifözni az ebédet, mert folyton leöltözik, teljesen puccosra, teljesen kiakaszt ezzel a tevékenységével.Tuti, nem azért mert melege van, mert mostmár kikapcsolták a fütést..és utánna mit csinál a levett pellussal???na, hát a játékait belecsomagolja..!!Tegnap mikor megláttam, azt hittem megzabálom!!S érdekes, hogyha nagyon tele van pisivel, akkor rángatja lefelé magáról szóval igy jelez nekem.De a bilizés még nem megy, csak 1 mp-re ráül és már szalad is tovább...Megnyugodtam, h már nem beteg annyira.Tegnap hazajött szölösi mama is, kapott töle egy homokozókészletet, aminek nagyon örült, játszadozott vele még ma is...Majd a hétvégén felavatjuk!!!

2010. március 30., kedd

Jobb az étvágya, ebédelt és vacsizott is..söt még rosszalkodott is nekünk...

A nyuszis motoromon motorozok

Lassan, de biztosan...Ujat kell venni, mert ez már kicsinek bizonyul!!

Ismerkedés a motorral a szabadban

2010. március 29., hétfő

a hólyagokról..

Ma délután apával elvitték Nórinkat a doktornénihez, mert ma egséz nap egy fél rántottát és 1 dl tejet ivott..Szerinte virus de azt nemtudta megmondani milyen..Irt fel ecsetelöt és Cataflam cseppet..apa és én is teljesen elvagyuk kettyenve, nem ugy mennek a dolgok, ahogyan elterveztük...Csütörtökön kell visszamennünk...Puszika Nektek!!

2010. március 28., vasárnap

Miután elmentek anyáék,beraktam a kiságyába a kiscsajost, és mire végeztem a mosogatással, ami pár pohár és 2 tányér volt, már aludt is.Utánna apával dumcsiztunk egy-két családi jövöt illetöen,majd átöltöztünk, és csináltam neki tejcsit amit meg is ivott szokásosan félálomban, majd mondtam, neki, h megyünk sétálni, s hoztam a ruháit, de csak sirdogált.De Apa karjaiban megnyugodott, s lementünk a parkba, és a játszótérre homokozni, gallyakat szedni...ÁÁ,OOOO nagyon élvezte, s mikor hazaértünk, enni is evett, és a gyógyszert is bevette..Igaza volt az én szerelmemnek, ismeri a kislányát.Most megyek vasalni..

Éjszaka csak egyszer voltam fent hozzá kislányom, hamar vissza is aludtál, de már 6 elött óriási visitással jelezted, hogy ébresztö anya és apa.!!!Nem volt mit tenni, ébredtünk mindketten, majd mig apával játszottál, addig én tejcsit csináltam, de nem ittam meg.Majd én összatakaritottam a konyhában a tegnap esti buli! maradékait, aztán bedagasztottam a fánkot, s képzeljétek, mire én befejeztem ezt a kis kis Életem bealudt, igy én is pihentem egy kicsikét.Majd nekiálltam a fánkot kiszaggatni, és kisütni, s mire végeztem,még akkor is aludtak.De ugy hangoskodtam a szobában, hogy Nórikám ébredjél fel, s ebédeljünk meg lassan, de persze ö szinte semmit nem evett végül....Tiszta ideg lettem, és sirni kezdetem, h már két napja alig evett, az semmi,amit mocskolt, az nem evés, mindent csak lehajigál az etetöszék köré...Apa csak nyugtatgatott, hogy lemegyünk majd sétálni, és akkor jobb lesz.Na végülis én ebéd után lepihentem aludni, mig apa a szobájában játszott veled.VÉgre aludtam egy jót, csak arra ébredtem, h jönnek anyuék, és a tesóm nemsokára..Na , igy is volt.olyan jó volt látni öket, anya megakarta etetni levessel, de neki sem evett...

2010. március 27., szombat

Tények és egy kis nosztalgia..

Huuha képzeljétek Apa fürcsiztette meg és altatta el a kislányunkat, és már alszik.Olyan jó volt ma, hogy én föztem, és sütöttem,ö pedig játszadozott vele, igy nem kellett kétfelé figyelni, fini is lett a leves, a torta kevésbé..Hmm.mindegy, majd legközelebb.S képzeljétek, nem vette be csak a fél adag antibiotikumot, most egyszerüen nem vitt rá a lélek bennünket, hogy beletömjük,annyira fáj nekünk, ha krokodilkönnyekkel sir...Ma egész nap csak egy üveg sütötök-sertésmáj bébiételt evett, és az almatortából, és összesen kb.1 dl tejcsit!!!és vagy 2 dl rostoslét.Mindenre rázza a fejét és mondja-nem-nem-nem!!!!Olyan furcsa volt igy nyugisan fürcsizni és netezni, mig Apa megette és elaltatta a kiscsajost, hiányzott, s hiányzik az esti ölelése, de amugy pedig szerencsére apja is van, s vele is el kell aludjon, föleg ugy hogy apa már nagyon akarta, csak sohasem engedte, mindig orditott értem, igy én altattam.


Jéé, és ma láttam Alexról videót, olyan kis aranyos, de ugye még idegennek érzi e világot, sokat több okból sirt, de amikor mosolygott, óó teljesen elérzékenyültem, de az ujbóli babavállalást már nem akarjuk, csak egy fellángolás volt a részünkröl, ma erre jutottunk Apával...Holnahoz egy hétre Husvét...én szép ünnepnek tartom, és Nórika miatt persze várjuk majd a gyógyitó locsolókat is, én legalább fiatalodom is kicsit a sok kölnitöl, legalábbis szeretném, ha sokan gondlnának ránk!Nórika tudná kinek produkálni magát!!Már el is terveztem, h miket fözök neki és Kareszomnak, és persze a várva várt vendégeknek.Észrevettem,hogy már nem olyan agyok, mint régen, stilusom tetszik önmagamnak,és ez a fontos.!!!

Az éjszakánk ugy alakult, h 2-kor és 4-kor is nyöszörgött, majd 6-kor riadót fujt, igy szeinte semmit nem aludtam, csak 10-töl 2-ig..Nagyon jól érzi magát, csak bibis a szája, vagyis tele van herpesszel, és a nyelv hegye is..olyan fehérrel telt hólyagok..mi lehet ez igazából, nem is tudom, de mondom szerintem herpesz.Papa ma itt lesz egész nap, jött bennünket meglátogatni..
Mivel vacak az idö, igy még nem vitük le,de estéig még javulhat.Most még nem alszik, csak forgolódik a járókában, és nézi a tv-t.apa pedig elaludt.Bár szerintem én vagyok a legfáradtam, mégsem én alszom elsönek, ebben apa verhetetlen..de már alig várom, hogy aludjak egy jót.Nórikám ma is eglsz jól evett, almatortát sütöttem neki,s izlett neki..de örülök!!

2010. március 26., péntek

tejbegriz és feketeribizli

A napunk összességében mindhármónknak jól telt, a lényeg, hogy Nórika sokkal jobban van, nem nyafizott annyit, mint tegnap, de megnéztem a manduláját nagy nehezen, és borzasztóan tele van gennyes hólyagokkal, de ennek ellenére képzeljétek egész délután csak evett, és játszott a járókában és a szobájában a játékokkal.Tud már törölgetni, kanalazgatni a kaját, ha van kedve, kipakolni az edényest, majd visszapakolni, a cipöit hozza és válogatja, ha megyünk valahová, összepakolja a szétszórt játékait nagyjából, s ami csucs, hogy ma végighallgatta a mesét elalvás elött az ölemben ülve, Apával pedig az egész vacsit megette, és élvezte a fürcsit is.Kicsit fellélegeztem, de nem értem miért is kell vérkép, majd ha meggyógyul...Megint tortura, hogy Kareszomat elengedjék a meloból, s a lényeg hogy Nórikámnak ujabb féjdalmon kell átesnie.De most nem is huzom fel magam, remélem jó hétvégém, és éjszakánk lesz...
Ja, majd elfelejtem, hogy ma reggeli igazi tejbegrizt csináltam és izlett neki nagyon most.s megóstoltattam vele a feketeribizlis túrókrémet is.Ez is rendkivül izlett neki.viszont nem tudom miért jelentek a kis Életem szája körül apró fehéres valamivel telt hólyagok, melyek a nayelve hegyén is voltak.Lehet a sok gyógyszer vagy a láztalanság produkálta??Ma meglátogatott bennünket a növérem, olyan jó volt, lehet vasárnap is jön.

Alex baba és Ágica bab is jól vannak, ennek is rendkivül örülök, hiszen ezek a kis apró Életek olyan kis védtelenek..